A Fullextra.com Versfolyam című topicba íródott gondolataim:

Mikor szívedben fészket rak a bánat
nézd a szavak csillogó folyóját
kimossa lelkedből a rút iszapot
s úgy érzed, lesz még boldogabb napod...

****

Hallom hangodat csobogó csermely
hogy szaladsz frissen rögös medredben
el nem térít utadról e sok akadály
csillogsz és futsz egyre tovább.

Partodon zsenge fű, bokor terem
zöldjüktől felfrissül képzeletem.
Lelkemben egy vers, mint madár dalol
Az ének hegyeken túl száll, vár valahol.

***

Ott a hullámok hátukra vesznek
játszótársaim delfinek lesznek
ezüstös hátukon nap ragyog
senki sem kérdi miért vagyok

miért úsztam oly messzire el
hangomra tengeri szellő felel
titkomat csak neki megsúgom
miért indultam el az úton

mért hagytam árnyas lakhelyem
hol madárdal szólt a kerteken
hol nyárfa rezgett ha fújt a szél
hol szívem szerelmes táncra kélt.

***

Most a hűs forrásba mártom kezem
csitítni homlokom, lüktető szívem.
Hallgatom mit csacsognak a habok

Felnézek a magas csillagos égre
hol a tündöklő kristályok fénye
hintette ránk fehér sugarát.

Hegyormok, erdők visszhangozzák
a szerelem gyönyörbe fúlt sikolyát
hol szemed csillaga rám tekint.

Vidd tovább, vidd hát kis patak
e dalt és hű szerelmes álmomat
A parton mindig nyílik virág.

***

A kiszáradt meder epedve vár csobbanó
hullámokat, min bűvös szavak fodroznak
csillogón verve vissza a tűző napsugarat.
Mert kell a bűvölet, káprázatból nem elég
ha megmártóztál benne, érezted hevét.

***

Üstökös, te szárnyas csillag
szántsd fel az égi kárpitot
hullámok hátán ahogy illansz
lássam a fényed hogy ragyog.

***

Ott lenn a két part között sötét árnyék,
mély szakadék tátja száját, farkas üvölt
medrében halott hullámok pornyomát
fodrozza a szél, a táj kietlen és sivár.
Nem hallani lágyan szóló dal-csobbanást
nem szól pacsirta ének, szél-dúdolás.
Nem hűti homlokát hamis hang-igézet
a parton ülve várja a bősz áradást,
A Hold bámul rá sápadt sárga képpel
míg a Halállal issza az áldomást.

***

Te kiszáradt folyó
mily elszomorító
elapadt dalok
ó, merre vagytok
friss vizű forrás
most utat találj
kis patakocska
hullámod hozza
csilingelő szóval
s egy öreg tóval
ölelkezz össze
szép dal, ó jössz-e.

***

Egy folyó, hullámok hátán messze csobogó
halk dal, hozd hát az emlékezést, ha fáj is.
Mert szelíd bánat az, mit vízsodorra bízol,
szelíd, mint szomját oltó őz, csendes a táj is.

Igya szíved párás, lila alkonyatban a békét
ne gondolj most aszályra, vad viharra, árra
mely messze elűzi az égen cikázó fecskét.
Érezd a megújulást, s kezed kulcsold imára.

***

Távolt kémlelni, szüntelen előre nézni
kutató szemmel a jövendőt fürkészni
vén időt faggatni kérdőn: mondd mi les
z?
Vagy hátra nézni arra, mi már elmúlt pillanat
s vissza nem jön, mint ködbe vesző hidak
mik a múlt és jövő partjai közt feszülnek.

A Most varázsa mindig a folyó, hulláma olykor
szelíden csobbanó, neked mesét mormol
vagy fecseg a mély, altatódalt mely róla mesél.

Lásd mindig más és mégis ugyanaz a dal.
Ki a habok közé lép csak egy dallamot hall
A jelennek hangját s nem kérdi: most mi lesz?

***

Habok közé gázolni, de jó is volna
előbb a víz, hogy bokámat mossa
sodorja messze ezüstláncom
folyó közepére, csak oda vágyom.

Aztán térdem köré ömöljön hullám
fázósan didergőn karomat nyújtám
merítem magamhoz a jéghideg vizet
fagyaszd meg óh ezt a forró szívet.

Combom érinti dermesztő ajkával
akárcsak jég lehet, szerelem múltával
Folyó ölel át a Kedves karja helyett
Derekam hajlik, hangjának engedek.

Lassan számhoz ér nedves-hideg csókja
lélegzetem akad, mohón belémfojtja
álom ringat tovább a csendnek mélyére
hol nincs már a bánat - világnak végére.

***

Valami mindig visszahúz
talán egy kép
talán emlék

Olyan vagy akár az élet
közeledsz, elérsz
távolodsz, elmész

***

...vagy eltűnök majd a rohanásban
mint záporszülte apró buborék
létem kipukkan s jön helyembe
ezer és ezer új, hömpölyögve
bűzös csatorna felé, folyó ölelését
nem érve el soha.

***

a hullámok alatt fekszem
hátam alatt puha föveny
ajkam közül apró felhőkben
gyöngyözik fel a szerelem

***