Camino

Vállamon egy nyűtt hátizsák
(bár nem vagyok épp mikulás)
bedobáltam a múltam, indulok
az úton egymagam vagyok
köd előttem - szél utánam
arcom nincsen, csak a hátam
nincs velem semmi, csupán a csend
s talán
még egy talány...
az Isten.

2004.12.08

Ima adventkor

Atyám, ki a mennyekben vagy
Egyfiad jövetelére várunk évről évre
évezredek óta és semmit sem tanulva
szenteltessék meg neved, de ne szóval,
tettel és lélekkel, tiszta szándékkal,
legyen bennünk a te kis országod,
növekedjék általunk Birodalmad ,
hajlítsd akaratoddá önzésünket,
és táplálj bennünket, mert az éhség
gonosszá teszi a lelket.
Kis bűneinkért ne büntess nagyon,
de engedd jóvátenni vétkeinket
és taníts megbocsátani,
hogy Hozzád méltók legyünk.
Ne vigy a kísértésbe, vagy adj
erőt felismerni és elkerülni a gonoszt.
Legyen Tiéd a hatalom és a dicsőség,
mert te nem kufárkodsz vele,
mutasd meg, mi az igazi béke,
hogy megtanulhassuk
benne jobb  élni
most, és
mindörökkön örökké,
amen.


2005. advent

Tövisek

Im előtted a szívbéli fohász.
Jézus mondd, látod? Követtem el hibát
szívemmel láttam és nem a szememmel.
Vágyaimat valóságnak hittem
vagdalkoztam, szúrtam is dühödten
de értelme nem lehet.
Ma már tudom, nem ez a szeretet.

Ezért kérlek, bocsáss meg nekem,
gyarlón élő testem ha levetem
s gonoszság árnyékát
látod meg lelkemen.

Nem, ne adj még feloldozást.
Rendelésed, hogy felettem szálljon el az idő
s mi szívemben él, nem oltottad ki kegyesen,
hagytad, hadd érezzem golgotám kínját;
ráncokat véstél arcomra és lelkembe vágyat.

Tegnap lakodba léptem,
képre festett szemedbe néztem,
tiszta volt akár az ég.
S hogy tovább vivő utam megjelöljed,
megmutattad tövisek közé zárt szíved.


2005.április 29.

A lelkem még puszta, vihar szántotta végig
elzúgott a szenvedély, most csend van
akár az űrben, néhány messzi csillag fénylik
s ha néha kóborló emlékek zsonganak,
bezárom őket, távoli, homályos sarokban lapulnak.
A sebre pókhálót terítek s kimegyek a napra.
Mert élni kell, szeretve vagy szerelemtelen;
ajándékba kapott életem nem keseríthetem,
kegyelmed nem dobhatom arcodba, Istenem,
mint egy ócska kesztyűt, hogy vedd vissza,
kopottan nem kell már a rongya.
Hiszem értem gyúl fel reggel a fény
értem kel a szél, harsog a nyár, a tavasz.
Mit ember elront, javítja az, ki bennem él.