Még jobban felerősíti bennem a késztetést, hogy az emlékeimet, a régi emlékeimet idézgessem fel. A közelmúltat még könnyelműség volna annak nevezni.

Találtam olyan képet, amin Apu tart egy táblát egy május elsejei felvonulásra készülve. A táblán annyi látszik, hogy "úrcsoport", a kult- lemaradt a képről. Mosolyra fakasztott a kép, és hogy mekkora igazság volt benne mégis. Hiába.... jelek.

A képen mögötte állt a tánccsoport, talán említettem már őket. Tulajdonképpen népies táncruhába és nem népviseletbe öltözött nők, csizmás-zakós legények sorakoztak az "úrcsoport" feliratú tábla mögött.
Milyen gyönyörűek voltak azok a ruhák a szememben, fényes-suhogó brokátszoknyák, alsószoknyák ezer ránccal. Hogy repültek minden perdülésnél... és a vállukon kendő, derekukon megkötve, széles selyemrojttal.
A Kultúrház szinpada alatti jelmeztárban nemcsak ezek a ruhák rejtőzködtek, hanem más jelmezek is. Leginkább egy fekete ruhára emlékszem, aminek az anyaga valami tüllszerű anyag volt, és flitterekkel volt díszítve. Nem apró flitterekkel, mintába rendezve, hanem nagy színes körlapocskák voltak ráhímezve az anyagra. Nagyon jól nézett ki, olyan charleston-ruha fazonja volt.
A jelmezeknek isteni molyirtó szaguk volt, ez egészen különleges illat volt a por és a fát átitató olajszaggal kombinálva. Engem mindig különleges lelkiállapotba hozott, ha Anyu szinpad alatti kis irodájában tölthettem az időt.
Mert irodai célt is szolgált a szinpad alatti öltöző, ahol Anyu a mozi adminisztrációs ügyeit intézte. Örömmel segítettem neki amit tudtam, cserében ott lóghattam a moziban kedvemre. Ültem lenn az irodában és hallgattam a film hangjait, vagy fellopóztam a szinpad oldalfüggönye mögé, ahonnan rá lehetett látni a vetítővászonra, és bámultam a filmeket. Bizony suttyomban a korhatáros filmeket is megnéztem...
A szüleim mozis munkájának köszönhetően gyerekkoromban tetemes mennyiségű filmet láttam. Ez is örökre szóló szerelem maradt....
Apu nyugdíjasan fenn a gépházban ügyködött Völgyi bácsival kettesben. Két vetítőgép volt és két gépész. Sokszor néztem, hogyan tekercselik a filmeket, hogyan nézik át a kópiát, nehogy vetítés közben szakadjon el, és ragasztják meg a hibákat valami acetonos ragasztóval. Ő kezelte a lemezjátszót is, mert mozielőadás előtt lemezjátszóról zene szórakoztatta a nagyérdemű várakozókat, volt jópár olasz slágerlemez. Ma is fülemben van Ines Taddio hangja, pedig rajtam kívül talán a kutya sem emlékszik már az énekesnőre.

Hogyan kanyarodtam el a jelmezektől a moziig? Nos, igen.... egy lelakatolt ketrecszerű elkerített részben voltak álmaim ruhai, ahova csak az orromat dughattam be a rácson, de be nem tudtam menni. Maradt a nem felejthető vágyakozás......

.... a képek? Kicsit kopottabbak a helyszínek, mint ahogy az emlékeimben megmaradt, de ez már egy cseppet sem számít.... mert tudom, hogy az az igazi, ami belül van.