Régóta motoszkáló gondolat kívánkozik ki belőlem.
A környezetemben, és általában a világban sok nő él meg nem értetten, hanyagolva, lelküket nem sokba véve a társuk mellett. Persze nem lehet szigorúan feminista szemüveget feltenni, mert a dolog sohasem ilyen egyszerű. Hogy mégis kibuggyan belőlem a címben említett gondolat, annak a mai reggel volt az oka.
Először is a nőt próbálom definiálni a jelenséghez.
Mi a nő? Biológiai értelembe véve ivarosan szaporodó emlős, emberi önhittséggel szólva csúcslény a Föld nevű bolygón. Ehhez megfelelő alkattal, hormonokkal miegyebekkel. Nem szeretnék darwini mélységig belekontárkodni a dologba, mert nem is értek hozzá.
A biológiai mellett van a szellemi értelemben vett nő. Ezt a nőt ábrázolják a művészetek, ebbe szerelmesednek a férfiak és így tovább. Ennek a nőnek a képe alakul, vált ezernyi arcot a korokkal, izléssel.....
Villamoson járó ember vagyok, aminek megvannak az előnyei és hátrányai. A komfortot nézve több a hátrány, praktikus szempontból már kevesebb, de amiről most beszélek, az a sajátossága, hogy vegyülhetek a tömeggel, nem úgy mint a "magánzárkába" zárt autósok. Van szerencsém sokféle embert megfigyelni.
Reggel az esernyőmet összecsukva felszálltam a kocsiba, és mindjárt a párás és tömény emberszagú levegőn kívül megcsapott valami különös atmoszféra. Nem kellett a tény elemzéséhez túl sok idő. A kocsiban tartózkodó túlnyomó, azaz összlétszám mínusz két fő reggeli némaságban állt, ült, kinek mi jutott, a kocsit az előbbi matematikai művelet eredményének, a két főnek a hangja töltötte be.
A biológiai értelemben vett két fiatal nőivarú egyed egymással kommunikált olyan módon, hogy az összes többi se maradjon tudatlan. Beszéltek. Hangosan.
És itt lép be a szellemi nő. Itt kezdtem zavarba jönni. Nem értettem, hogy nekem, mint a túlnyomó kis részének, vajon miért kell végighallgatnom az éjszaka és reggel történteket egy úthenger érzékenységével, és a ma már külön értelmező szótárt, vagy magyarról magyarra fordító tolmácsot igénylő nyelven előadva.
Lopva a túlnyomó más egyedeinek arcára pillantottam, vajon felfedezek-e náluk is hasonló katartikus jeleket, és igen.... a merev halszemekkel egyirányba nézéstől az elnéző mosolyig elég széles skálát láttam.
Megnyugodtam.
Aztán eszembe jutott a szellemi értelemben vett nők lépten-nyomon áramló boldogtalansága, amit a megbecsüléshiány okoz a szellemi értelemben vett férfiak részéről.
Akkor az jutott eszembe, hogy nőterápiaként alkalmazni kellene ezt a fenti módon megnyilvánuló típust, mondjuk kúraszerűen.
Két lehetőség adódik. Az egyik, a férfi immunissá válik, illetve azonosul vele, tehát hurrá! Semmi gond, mindenki jól érzi magát. A másik, hogy a terápia ellenanyagtermelésre készteti a férfit, és pánikszerű gyorsasággal kötődik a megértéshiányban szenvedő nőhöz. Hurrá, itt is megoldott a probléma.
Csökkenő ellenanyagtermelés esetén emlékeztető-terápia javasolt, a nőt pedig türelem-hormon adagolással kell felkészíteni a kritikus időszakra, míg a problémákat meg nem oldja az Idő.